Fogadjátok szeretettel februári hírlevelünket!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hírlevél 2014 május |
|
Fogadjátok szeretettel májusi hírlevelünket! |
|
Elmúlt programjaink:
- 2014. május 13.- án családi kirándulást szerveztünk, amelyre a sérültséggel élő fiatalok és családtagjaik látogattak el. Első állomásunk a Herendi Porcelánmanufaktúra volt; a Minimanufaktúrában megnéztük a Herend – filmet; amelyet követően a Manufaktúra kicsinyített másában szinte megelevenedtek a filmben látottak. A Herendi Porcelánművészeti Múzeumban láthattuk a világ legnagyobb Herendi műtárgygyűjteményét, valamint az időszaki ikonkiállítást is. A délután folyamán a bakonybéli Pannon Csillagdába érkeztünk. A tárlatvezetők segítségével megtekintettük az állandó kiállítást; amely által betekintettünk a meteoritok világába, megismertük az űrkutatás legizgalmasabb expedícióit: ezzel együtt a kiállított szkafandert és a pilótaülést. Bízunk benne, hogy a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által támogatott kirándulás minden résztvevő számára emlékezetes marad. Külön öröm számunkra, hogy a családi kirándulás alkalmával lehetőség adódott a közösségfejlesztő célok erősítésére.
- Szervezetünk 2014. május 29.- én rendezte meg a 15. Gyermeknapját. Nagy örömünkre dr. Szakács Imre, a Győr- Moson- Sopron Megyei Közgyűlés Elnöke és Simon Róbert Balázs, Győr Megyei Jogú Város Alpolgármestere és Országgyűlési Képviselő is ellátogatott hozzánk, akik kedves szavakkal és történetekkel köszöntötték a sérültséggel élő gyermekekek, fiatalokat, felnőtteket. Az eseményen tiszteletét tette Soltész Miklós, Szociális, Családi- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár is; aki megható beszédével megnyitotta a rendezvényt. A Gyermeknapi rendezvény közel 1500 fő részvételével, az idei évben rendhagyóan a Xantus János Állatkert területén zajlott. 2014- ben a program központi témája a „Nem győz le, ha megelőződ” volt. Ennek értelmében Győri Speciális Mentők és a Polgári Védelem is állomásokat alakított ki, ahol meghívottjaink a speciális munkaruházatok felpróbálását követően megismerkedtek a kötelező felszerelésekkel is. A Kardirex Egészségügyi Központ Állomásán egészségügyi szűréseken vettek részt a
látogatók. Sérült résztvevőink az egészségügyi totó kitöltéséért hasznos ismertetőanyagokat és egészségügyi szettet kaptak. Mindenki nagy örömére Kóbor Alidának, az É.S.S.E. Alelnökének közreműködésével különböző, lufi- állatfigurákat kaptak résztvevőink. A megnyitót követően a színpadon rajzverseny kezdődött. Az alkotókat értékes ajándékcsomagokkal jutalmaztuk. Az idei évben is ellátogattak hozzánk a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körének motorosai, akiknek köszönhetően mindenkinek biztosítottunk fagylaltot. A látogatók meglepetésére, Benjivel a lámával állatkerti sétán lehetett részt venni. Az állatkert területén a Terráriumban a bátrabbak kígyót- és görög teknőst simogathattak meg. A Gyermeknap ideje alatt 38 önkéntes diák segédkezett a megvalósításban, akik példaértékű és humánus magatartásukkal hozzájárultak a sikeres programhoz.
A Gyermeknapról készült felvételt az alábbi linkre kattintva tekinthetitek meg:
http://tv.gyorplusz.hu/cikk/serultek-gyereknapja.html
A Gyermeknap keretében az Állatkert területén találtunk egy fél hallókészüléket, ha valakinek hiányozna, kérlek Titeket vegyétek fel a kapcsolatot Dér Katával, az állatkerti összekötőnkkel 0620/9697223- as telefonszámon.
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy az irodánkban felszabadult egy fekete forgószék, aki igényt tartana rá szívesen felajánljuk számára.
A Magyar Telekom akadálymentes csomagokat jelentett be, amelynek részleteiről az alábbi linkre kattinta olvashattok:
http://www.origo.hu/techbazis/20140505-akadalymentes-dijcsomagok-a-telekomtol.html
Az É.S.S.E. ügyfélfogadása 2014. június 23.- és 27. között szünetel,
az első ügyfélfogadási nap: 2014. június 30.
Érdekességek:
Mellékletek:
Melléklet 1: Gyümölcsleves
Melléklet 2: Lufikard
Várjuk minden tagunk észrevételét, hozzászólását; valamint olyan igaz történeteket, amelyeket szívesen megjelentetnének hírlevelünkben! |
|
|
|
|