Fogadjátok szeretettel februári hírlevelünket!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Önérvényesítő kirándulás a Fertő – tó környékére |
|
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, 2011. július 19.- én az Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr- Moson- Sopron megyei Egyesülete kirándulást szervezett 40 fő értelmileg sérült és kísérőik részére, a Fertő- tó környékére. |
|
A kirándulás jutalomként szolgált a 2010/2011. évi Önérvényesítő foglalkozásokon való munkájukért. A résztvevő fiatalok lehetőséget kaptak, hogy megismerjék a többi önérvényesítő csoport tagjait; és velük egy nagyszerű napot töltsenek el.
A délelőtt folyamán megtekintettük Fertődön az Esterházy kastélyt, amely szépségével az egész csoportot elbűvölte. A kastély kovácsoltvas kapuját átlépve, megpillantottuk az épületegyüttessel körülölelt belső díszudvart. Nagy lelkesedéssel jártuk körbe az udvart, majd rövid sétával elértük a kastély mögött díszlő Kamarakertet. A továbbindulást megelőzően; egy helyi zöldség- gyümölcsárus sárgabarackot ajánlott fel a csoport részére, ezzel hozzájárulva a kiránduláshoz.
A kastély felfedezését követően utunk a fertőrákosi Kőfejtőbe vezetett; ahol megcsodálhattuk az UNESCO Világörökség részeként funkcionáló hatalmas turisztikai látványosságot, valamint a Barlangszínházat. A csoport nagy része izgalommal vágott neki a Kövi Benge Tanösvénynek, amelyet végigjárva különböző növényekkel és rovarokkal találkoztunk, valamint sérültjeink kiabálásukkal próbára tették a visszhang erejét.
A fiatalok nagy örömére a délutáni sétahajózás során, rövid idegenvezetés mellett behajóztuk a Fertő- tó nagy részét. Az egy órás utunkon többször pillantottuk meg a tó növény- és állatvilágának egy – egy példányát. Az időjárásnak köszönhetően, a délután folyamán lehetőség volt piknikre, így az ételek elfogyasztását követően megvendégeltük sérültjeinket egy- egy jégkrémmel. Néhány bátor fiatal a hideg tó ellenére, kihasználta a fürdőzési lehetőséget, így gazdagítva az emlékeket.
A hazaút során az élménybeszámolókat hallgatva; örömmel töltött el bennünket, hogy nagyszerű és emlékezetes napot szereztünk önérvényesítő fiataljainknak.
|
|
|
|
|