Fogadjátok szeretettel februári hírlevelünket!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy nap, a sérült gyermekekért |
|
2011. május 26.-án került sor az Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr- Moson- Sopron megyei Egyesülete által megszervezett Gyermeknap lebonyolítására, amelyre közel 1000 fő értelmileg sérült fiatal és kísérő érkezett. |
|
Az időjárás nekünk kedvezett, így rendezvényünket a szabadban, Kiskút Ligeten tartottuk meg. A Pállfy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola önkéntes segítő diákjaival közösen, már kora reggel készültünk, hogy mire vendégeink megérkeznek, minden a helyére kerüljön.
A program résztvevői megérkezésükkor átvehették gyermeknapi ajándékcsomagjaikat, amit a Chio Magyarország Kft,- Győri Lions Club,- Jabil Cirkuit Magyarország Kft,- adományaiból állítottunk össze a résztvevők számára. Egyesületünk Elnök asszonya köszöntő beszédével megnyitotta a Gyermeknapot; majd Farkas Adrienn, a Xantus János Állatkert zoopedagógusa üdvözölte látogatóinkat.
A meglepetés vendégeket, Falusi Mariannt és Árpa Attilát hatalmas éljenzés közepette fogadták a fiatalok. A nyertes pályázatok ajándékainak átadását, már az ő segítségükkel oldottuk meg. A Nagy Duett párosa Árpa József társaságában jött, aki egy kamera felállításával várta a kíváncsiskodókat, akik bepillantást nyerhettek a filmforgatás világába.
A csornai Fogyatékosok Napközi Otthonából és a pásztori Felnőttkorú Fogyatékosok Otthonából érkezett sérültjeink Falusi Mariannak meglepetés műsorral kedveskedtek, így a PA-DÖ-DŐ Gyere velünk című dalát jelelték el; aki válaszul, megragadva a mikrofont, élőben énekelte el a dalt. Az esemény résztvevői meghatódva figyelték az előadást. Sztárvendégeink egész délelőtt készségesen válaszoltak fiataljaink kérdéseire, illetve autógrammot osztogattak, és fényképezkedtek fiataljainkkal. A rajongó táborok körében számos olyan vidám kép készült, amelyek tükrözték sérültjeink boldogságát, és hangulatát.
A rövid műsort követően, ismerős dallamok csendültek fel, miszerint: „Kell egy jó barát, ki melletted áll..” ; amire a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körének tagjai érkeztek meg motorjaikon. Sérültjeink nagy örömmel fogadták a motorosokat, akik támogatásukat átadva hozzájárultak a program színesebbé tételéhez. Fiataljaink a motorokat izgatottan szemlélték, és kérdéseket intéztek a szakértők felé; akik készségesen válaszoltak nekik.
A rendezvény ideje alatt lufi hajtogatók, arcfestők gondoskodtak a program színvonalának emeléséről; így eleget téve sérültjeink kívánságainak.
A délelőtt folyamán körünkben üdvözöltük a Gondolkodj Egészségesen Alapítvány jeles képviselőit, akik izgalmas játékok segítségével hívták fel a figyelmet az egészséges élet alapjaira. A Gyermeknap lehetőséget adott sérült fiataljaink részére, hogy találkozzanak és megismerjék Pásztory Dórát, kétszeres paralimpikon úszóbajnokot. Egyesületünk úgy gondolja, hogy Dóra élete és tevékenysége példaként szolgál sérült embertársainknak, így úszóbajnokunk saját történetével járult hozzá rendezvényünkhöz. Az érdekes játékokat követően érdeklődő tekintetek fogadták a Family Frost sárga autóját, amely megrohamozása után mindenki elfogyaszthatta kedvenc fagylaltját. A délután folyamán résztvevőink állatkerti sétán vettek részt, Dr. Andréka György igazgató úr jóvoltából. Az idő nagyon gyorsan elrepült, délutáni záráskor mindenki sok-sok élménnyel gazdagabban térhetett haza.
|
|
|
|
|